Szívvel-lélekkel színjátszás

Idén hetedik alkalommal, november 7-én került megrendezésre Egyesületünk szervezésében a már hagyományosnak számító „Játék-Szín” Dél-alföldi Regionális Színjátszó Találkozó Békés városában, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban.

A csapatok ebben az évben Ópusztaszerről, Nagyszénásról, Dévaványáról, Bácsborsódról, Csongrádról, Elekről, Kevermesről, Békésről, Tompáról, Békéscsabáról, Garáról, Kaskantyúról, Soltról és Sarkadról érkeztek.

A szakértőkből álló zsűri más felállásban és más feladatokkal lett idén megbízva, hiszen a verseny és vendég kategóriák győzteseinek kiválasztásán túl díjakat osztott többek között a legjobb rendezés, legjobb alakítás, jelmez és más kategóriákban. A zsűritagok több szakterület képviselői. A Találkozó védnöke és egyben az egyéni teljesítmények díjazásáért felelős zsűritag Csicsely Ágnes volt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakreferense. Az ő munkáját segítette Gindilla Barbara a Békéscsabai Jókai Színház közönségszervezője. A vándorkupa és az emlékplakett sorsáról Szicsek Margit, tanácsadó szakpszichológus, Mahovics Tamás, néptánc pedagógus, illetve Pete László, irodalom-történelem szakos tanár, amatőr színjátszó csoportok vezetője döntött.

Had álljon itt most a győztesek névsora:

  • verseny kategória első helyezettje, így a vándorkupa idei győztese a „Forog, vagy forog?„ című darabbal a Napraforgó Színjátszó Csoport Nagyszénásról (Békés Megyei Körös-menti Szociális Centrum Nagyszénási Telephelye)
  • vendég kategóriában győzni tudók és az emlékplakettet magukénak mondhatók a „Favágók” című darabbal a Derűs Ház Játékos Kedvű Favágói lettek Békésről (Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, Derűs Ház)
  • zsűri különdíja a Hóvirág Csoporthoz került (Pszichiátriai Betegek Otthona Elek), akik Nóti Károly „Pesti Jósda” című szerzeményét vitték színpadra.

További kategóriák nyertesei:

  • A legjobb női karakter: Seres Katalin;
  • legjobb színészi alakítás: Hornok Mária;
  • legjobb rendezés: 50. házassági évforduló – Napsugár Színjátszó Csoport;
  • legjobb koreográfia: Pom-pom tánc – Csipet-Csapat;
  • legjobb díszlet: Cigány karaván – Szivárvány Színjátszó Csoport;
  • legjobb jelmez: Hófehérke és a hét törpe /átirat/ – Andersen Színjátszó Csoport;
  • legjobb mellékszereplő: Vörös Ferencné.

A Találkozó valamennyi előadása nagy sikert aratott, sugárzott belőle mindaz a szeretet, törekvés és szándék, amit a színjátszók és a csoportvezető szakemberek együttesen plántáltak a produkciókba. Reményeink szerint jövőre ismét találkozunk és a mostanihoz hasonló örömteli élményben lesz részünk.

Képek:

[Best_Wordpress_Gallery id=”9″ gal_title=”2014-11-07 – Játék-Szín”]

 

Kapcsolódó hírek:

  • X. Játék-Szín - A Mentálhigiénés Egyesület X. alkalommal rendezte meg a "Játék-Szín" Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozót pszichiátriai- és szenvedélybetegek, fogyatékkal élők és idős amatőr színjátszók csoportjainak részvételével...
  • ,,Játék-Szín” – Színjátszó találkozó - A csapatok összehangolt, színes, nagyszerű, olykor frappáns előadásokkal kápráztatták el a nézőközönséget...
  • IX. Játék-Szín - Ebben a bejegyzésben 85 kép található...
  • 2016-ban is Játék-Szín – Jelentkezz! - A Mentálhigiénés Egyesület IX. alkalommal hirdeti meg a “Játék-Szín” Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozót pszichiátriai- és szenvedélybetegek, fogyatékkal élők és idősek amatőr színjátszó csoportjainak részvételével...
  • VIII. „Játék-Szín” Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozó - 2015. november 6-án 10.00 órakor kezdődik a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális Központban. Jelentkezési lap...
  • Szívvel-lélekkel színjátszás - Idén hetedik alkalommal, november 7-én került megrendezésre Egyesületünk szervezésében a már hagyományosnak számító „Játék-Szín” Dél-alföldi Regionális Színjátszó Találkozó Békés városában, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban...
  • Játék-Szín – 2014 - A Mentálhigiénés Egyesület VII. alkalommal hirdeti meg a “Játék-Szín” Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozót pszichiátriai- és szenvedélybetegek, fogyatékkal élők és idősek amatőr színjátszó csoportjainak részvételével...
  • VI. Játék-Szín (2013) képekben - (127 kép található a bejegyzésben)
  • VI. “Játék-Szín” program - A Mentálhigiénés Egyesület szervezésében megrendezésre kerül a "Játék-Szín" VI. Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozó 2013. november 8-án a Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális Központban...
  • Már lehet jelentkezni a VI. Játék-Szín Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozóra - A Mentálhigiénés Egyesület VI. alkalommal hirdeti meg a „Játék-Szín” Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozót pszichiátriai- és szenvedélybetegek, fogyatékkal élők és idősek amatőr színjátszó csoportjainak részvételével...
  • V. Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozó - Idén V. alkalommal rendezzük meg a "Játék-szín" Dél-alföldi Regionális Amatőr Színjátszó Találkozót,..

 

Fő támogatók:

Emberi Erőforrások Minisztériuma

You may also like...