Tésztagyúrástól Mikulásig

Hat hét eseményei:

Töretlen lendülettel vártuk a hideget, ami meg is érkezett, bár a legrosszabb oldalát még nem mutatta meg. A télre hangolódva novemberben már szigorúan csak a fűtött szoba melegében tevékenykedtünk.

Klienseinkkel ebben a hónapban száraztésztát készítettünk nagymamáink receptje alapján. A terméket természetesen haza lehetett vinni. A feladat sokakat megmozgatott, hiszen manapság egyre kevesebben készítenek ilyen jellegű élelmiszert otthonukban. A hosszú idő és a sok munka, ami elengedhetetlen a jó minőségű tészta gyúrásához, valamint a várakozás a száradás során próbára teszi türelmünket. Talán ez is emlékeztetőként szolgálhatott az eljövő Adventre, mely várakozást jelent.

Egyértelműen az adventi időszakra való felkészülés jele volt az adventi kalendárium elkészítése. Az ablakok nem maradtak üresen, de azt, hogy mit rejtenek az egyes dobozok, csak az tudja meg, aki szorgosan visszajár felnyitni azokat napról-napra.

Az utolsó hónapba belépve rendhagyó ünnepet ültünk. December nyolcadikán az ellátásunkhoz csak közvetlenül kapcsolódó, társintézményeinken keresztül elért nehézsorsú családokat és gyermekeiket szólítottuk meg Mikulás ünnepség megtartásával. Az ifjúság magánszemélyek felajánlásaiból származó csokoládé csomagokat, családjaik a Békés Mérték Közösségi Ház által korábban beszerzett, valamint a Mandala Szépségszalon és egy névtelen adományozó élelmiszercsomagjait kaphatták meg. A csomagokban tészta, cukor, mandarin, alma és vöröshagyma szerepelt kiegészítve csokoládéval, üdítővel.

Az adományokból részesülők nevében is szeretnénk megköszönni a felajánlásokat! Önök nélkül ez a program nem valósulhatott volna meg.

 

[Best_Wordpress_Gallery id=”11″ gal_title=”BMKH 2014 tél”]

 

You may also like...