A szupervízió = hivatásgondozás: a szakmai önismeret fejlesztését, a kiégés (burn-out) megelőzését, a szakmai kompetencia fejlesztését szolgáló tanácsadási forma. A segítő szakmákban dolgozók számára elengedhetetlen, mivel munkájuk során alapvetően a saját személyiségükkel dolgoznak.

A szupervízió a munkahelyi kontextusban felmerülő kommunikációs és együttműködési problémákra reflektáló, a szupervizált saját tapasztalataiból kiinduló, és oda visszacsatoló, szerződésen alapuló tanulási folyamat. A szupervízió során a szupervizáltnak lehetősége van rálátni saját működésére, annak akadályaira, illetve azokra a tényezőkre, melyek egy-egy helyzetben segítik őt személyisége – szakmaisága – intézményi kapcsolatai hármasának összefüggésében. Mindez az általa szupervízióba vitt eseteken keresztül történik. A szupervíziós eset egy aktuálisan feszültéset, konfliktust, elakadást jelentő helyzet lehet a következő kapcsolati dimenziókban:

• a segítő és kliense
• a segítő és a vele egyenrangú kapcsolatban álló kollégák
• a segítő és a hierarchiában felette álló kollégák
• a segítő és a hierarchiában alatta álló kollégák
• a segítő szakember és a szakmával kapcsolatos kérdések

A szupervízió legfontosabb eszköze az önreflexió. Mivel a szupervízió a rálátás, megértés állomásain keresztül vezető tanulási folyamat, ezért a minél konkrétabb szituációk feldolgozása segíti legjobban az önreflexiót, a rálátást önmagunkra, saját működésünkre.

Egyéni szupervízió: Az egyéni szupervízió középpontjában a személyes szakmai önismeret fejlesztése áll.

Csoportszupervízióról beszélünk, ha a csoporttagok nem együtt dolgoznak, de általában hasonló területen.

Teamszupervízióban egy adott munkahelyen teamként együtt dolgozók alkotják a csoportot. Ebben az esetben a szupervízió célja lehet még a az együttműködés fejlesztése, a kommunikáció javítása a teamen belül,